A pénz szaga

Úgy tűnik, súlyosan pazarló gazdálkodás folyik az IMF-nél, mivel a nemzetközi pénzügyi szervezet aranytartalékainak felélésére kényszerül: a 2010-es év első öt hónapjában az IMF már 54 tonnát értékesített nemesfém-tartalékából, holott eredetileg az egész évre 19 tonnát tervezett piacra dobni.

Nos ez a hír nem került a Financial Times címlapjára - nyílván vastag lehet az IMF PR-keretje is, az 54 tonna aranyból legalábbis valószínűleg jut bőven londoni sajtóreggelikre, vacsorákra, ebédekre... egy darabig még. A hírek szerint ugyanis az itt-ott már a "kereskedelmi bankok szakszervezeteként" is aposztrofált IMF apparátusának komoly restrikciókkal kell szembenéznie: a menedzsment szerint a következő 3 év során mintegy 100 millió dolláros költséglefaragást kellene megvalósítani a szervezetnél, hogy  megrendült pénzügyi egyensúlyukat újra egyenesbe hozzák.

Nos, mit is javasolhatnánk nekik innen, Európa szemétdomjáról? Természetesen szigorú költségcsökkentést a dologi és a személyi kiadások tekintetében, létszámleépítést, a bőkezű szociális juttatások megnyirbálását, továbbá a teljesen felesleges és haszontalan közép-európai repülőutak beszüntetését. Az aranyhoz hozzányúlni ugyanakkor tilos és elfogadhatatlan, hiszen ez súlyosan veszélyeztetné a nemesfém-piacon kialakult törékeny egyensúlyt és káros beavatkozás lenne a piaci szereplők gazdasági viszonyaiba.

Áve Pecunia - mondta a császár - tessék takarékoskodni!

Áve Pecunia!

Áve pecunia!

Egy tányér sztrapacskát nem volt ideje belapátolni a frissen felesküdött kijelölt miniszterelnökünknek, mialatt már a szlovák kormány pánikszerű gyorsasággal minősítette nemzetbiztonsági kockázattá a határontúli magyarok számára pikk-pakk beszerezhető kettős állampolgárság ötletét. De vajon mit félt ennyire Szépszemű Szvatopluk derék leszármazottja, ez a nem kevésbé szép szemű Ficusz törzsfőnök?

A dolognak látszólag semmi köze a gazdasághoz és a pénzhez, azonban talán ne feledkezzünk meg mégse egy izgalmas apróságról! A kettős állampolgároknak ugyanis elvileg meg lehet teremteni annak a lehetőségét, hogy két hazájuk közül maguk választhassák meg, melyik országban szeretnének adózni, ha netán ellenállhatatlan vágyat éreznének ezen, egyébként tömegsportszerűen került tevékenység iránt. Példának okáért tekintsünk csak a Monaco-i állampolgári nyilvántartás "sportcsillagok" címmel kezdődő, igen vaskos fejezetére, Schumacherus lovassági centuriótól kezdve szinte az összes komolyabb pénztárcának örvendő tenisz-gladiátorig bezárólag órákon át sorolhatnánk Albertus kollégám alattvalóinak listáját. Akik lelkében a Grimaldi-ház ősi földjei iránt pont annyi identitástudat rejlik, mint amennyi szerelmes, lírai gondolat megfogalmazódik Ficusz vezér fejében a paprikáscsirke, pulikutya, vagy a viharsarki csűrdöngölős szavak hallatán.

Feltételezvén, hogy a pénz csábító aromája iránt nem maradhat közömbös egy 80%-os eladósodottságot friss nyári trágyazuhanyként nyakába kapó (ellenben az örök Bahama-i napsütés megváltó missziójával érkező) miniszterelnök sem, egy mégoly békés elemzőben is kisördögként ficánkol a kérdés: vajon nem arra készülnek az ország szekerének új kormányosai, hogy határontúli adófizetők sűrű garasainak és dénárjainak az Aquincum-i államkasszába történő átcsorgatásával vegyenek kései elégtételt Trianonért? Persze a határontúli hun örökösök korántsem arról híresek, hogy kolbászból gyártott kerítésekkel őrzött portákban élveznék nap, mint nap Lucullus örömeit, de azért potenciálisan ez mégiscsak egy-másfél millió lehetséges adófizető! Kábé annyi, mint ahányan ma Pannóniában összesen, nem az állami költségvetésből származó jövedelmük után fizetnek SZJA-t.

Vajon ezért akadozik mostanában sűrűn a juhtúrós galuska egyes pozsonyi torkokon?

Ehh... de vicces játék ez a politika! Szórakoztatóbb, mint egy augusztus 20-i tüzijáték a Nero Events rendezvényszervező kht. gondozásában.

Áve pecunia!

Boldogok a hosszútávra befektetők, mert övék mindaz, ami a spekulánsoknak sosem adatik meg: a gazdagság biztos tudata, a nyugodt éjszakák utáni kellemes ébredés, a mosolygós tekintet, az emésztési és merevedési zavarok kezeléséről szóló legfrissebb kutatási eredmények nyugodt szívvel való átlapozásának képessége, stb...

A hosszútáv-befektetők aranyszabálya egyszerű: 1. diverzifikálj, 2. ne aggódj (vagy ahogy Rotschild bácsi, a germán és helvét bankrendszer aranykeretes-szemüveges ikonja mondaná: "keine panik, alles unter kontrolle") - még akkor sem, ha különféle, puccos céglogós toronyházak ablakaiból sűrűbben potyognak a brókerek, mint vízkereszt után a demi sec besorolású fenyőfák a Havanna lakótelepen.

 Az elmúlt hetek (hónapok, évek) történései ugyan látványos bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az árfolyamok időnként elképesztő liftezést produkálnak (ilyentájt a tőzsdék környékén több véreres pupillát látni, mint egy jólsikerült goa-parti utáni rendőrségi razzián), és ilyenkor  összességében tényleg dollárcsilliárdok válnak egyik napról a másikra füstté, de jó ha tudjuk, ezen veszteségek "learatása" csak abban a pillanatban történik meg, amikor a veszteségtől való félelmünkben, fejvesztve menekülünk és nyomogatjuk eszelősen a "sell" gombot, tovább szítva ezzel a forró talajt lábunk alatt. Ezt a örömet hagyjuk meg a spekulánsoknak! Aki hosszú távra tervez, az nem napok és hetek alatt fog pénzt keresni, hanem 15-20-25 év távlatában.

A történelem kegyetlenebb igazmondó, mint Nero, Tamás Gáspár Miklós és Woody Allen összes génállománya együttvéve, márpedig az élet tanítómestere azt mutatja, hogy egy megfelelően diverzifikált részvényportfólió hosszútávon átlagosan 10-15% profitot hoz évente. Ez persze elsőre nem tűnik soknak, de gondolj a kamatos kamatra, és számolj huszonötig (na miből fürdenek kokainban meg rolexben a bankárok? -kérdi erre Vespasia anyám, és meg kell állapítsam, sokat fejlődött az elmúlt hónapban)!

A spekuláns hajtóereje a gazdagság iránti kínzó vágy, a hosszútáv-befektetőé a gazdagság biztos tudata. A spekuláns rulettet játszik, a hosszútáv-befektető pedig bankárt. Láttam persze már jó néhány boldog rulett-játékost is, de szomorú bankárt még soha. A képlet egyszerű: ha emelkednek az árfolyamok, lehet örülni, mert nő a befektetett vagyonunk értéke. Ha csökkenek az árfolyamok, lehet örülni, mert itt az alkalom olcsón vásárolni! A lényeg csak annyi, hogy soha ne tégy fel mindent egy lapra, és folyamatosan (pl minden hónapban) fektess be valamibe. Ez a gazdagodás tökéletesen "aggódásmentes" receptje.

Ami már csak azért is jó, mert állítólag a stresszmentes élet akár 10-20%-kal is képes megnövelni várható éveid számát - hmm... de azt hiszem ebből cikkből ez az egyetlen, amit 100%-osan azért nem tudok bizonyítani.

Áve Pecunia!

Az elmúlt napokban több pénzügyi fórumon is lehetett arról olvasni, hogy a frankhiteleseket arra buzdítják, váltsák át hiteleiket mielőbb euró-, vagy forintalapúra. Bravó! A frankhitelesek többsége ennél nagyobb marhaságot nem is igen tehetne!

A felhívás kiindulópontjaként több helyütt is a Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesülete nevű szervezet szerepel, ami egy jóérzésű hírolvasóban azonal a hackgyanú csilingelő Pavlov-i reflexét indítja el - ilyen hülye nevű egyesülethez érvényes elmeorvosi igazolás birtokában akkor se csatlakoznék, ha történetesen magam is banki kihelyező lennék. (Jupiterre mondom, eddig azt hittem, anyám Színház és Lósport című újságja viszi a pálmát.) Ami viszont ennél is brutálisabban hangzik, az maga az érvelés, miszerint a svájci frank alapú hitellel rendelkezőknek azt tanácsolják, ne várják meg, míg újra egekbe szökik a törlesztőrészletük, váltsák át hitelüket mielőbb forint vagy euróalapúra. Na az ilyeneket hirdetőkből szoktak nálunk bruschettát csinálni az Aventinuson az oroszlánoknak.

Nincs elég bajuk még a jobb sorsra érdemesebb frankhiteleseknek? Komolyan létezik ma Pannóniában egy, a PSZÁF jóváhagyásával működő banki egyesület, amely ennyire hülyének nézi őket? Aki ugyanis még a válság előtti 145-160 forintos árfolyamon vette fel hitelét, keresve sem követhetne el maga ellen fájdalmasabb harakirit, minthogy most 185-190 Ft körüli árfolyamon konvertáljon, realizálván ezzel azt, hogy egy átlagosnak mondható 10 millió forintos hitelből egyetlen mozdulattal 12 - 13 milliós hitelt csináljon, az előtörlesztési díjról, az újbóli értékbecslési, közjegyzői, fülpiszkálási, papírhajtogatási, szembebüfögési stb... díjakról, meg a mindehhez automatikusan járó stresszről és akkut pánikbetegségről már ne is beszéljünk.

Ráadásul ez az egész hercehurca még a bankoknak se lenne igazán jó üzlet, mert a devizában számolt hitelállományuk nem változna jelentősen, csupán az adósok kockázati besorolása és ezzel a bedőlés rizikója romlana látványosan.

Ahogy Vespa anyám mondaná: Ferendum et sperandum! Pénz pénzt fial, türelem rózsát terem - egy 20 éves törlesztési időtartam alatt annyi minden történhet, tán azt is megérhetjük, hogy újra 160 körül lesz a frank. A kihelyezőknek meg kopjon fel álluk, ha csupán olyan barom tanácsokra képesek, amivel kivégzik a saját kuncsaftjaikat. Egyesületben!

Áve Pecunia!

Tagadhatatlan tény, hogy a pártok nagyon megérezték a pénzszagot, és ez akár még örömteli is lehetne. Na nem állítom, hogy mindegyik, küldetéstudatára egy reggeli borotválkozás közben ráébredt fődervis rongyosra olvasta volna Samuelson professzor munkásságát, de valaki a lényeget csak megsúghatta nekik, mert tülekednek ezek, mint kamaszfiúk a lányzuhanyzó kulcslyukánál.

A tét nem is kicsi, hiszen a kétciklusos szegfüves-madaras ámokfutás akkora árokbaborulással végződött, hogy a csattanás ereje a már-már beágyazódni látszó politikai térképet is brutálisan újraírta, mint Bródy a Micimackót és a hirtelen támadt bizalmi vákuum történelmi lehetőséget teremtett az újonnan jelentkezők számára. "Fiúk, ilyen ritkábban van, mint a Haley-üstökös"-mondaná rá Vespa anyám, mire az a tökkelütött Sabinus bátyám meg tuti anyám orgazmusának gyakorisági mutatójával tromfolna, de hagyjuk a családi romantikát, térjünk vissza a lényegre. Merthogy a lényeg a pénz! Hát persze. Azt már mindenki tudja, hogy a parlamenti bejutás milyen paradicsomi lobbi-körülményeket, édeni költség-elszámolást és mennyei korrumpálódási célkeresztet biztosít az arra érdemes kiváltságosoknak, de a háttér-kádergépezet fenttartásához a befolyással való űzérkedésen túl azokra az állami százmilliókra is szükség van, amit alanyi kvótaként kapnak az elért százalékok arányában - és ez már 1% fölött jár a pártoknak!

A helyzet tehát történelmien kedvező lenne mindenki számára, aki a korábbi elittel való elhatárolódást hirdeti, ám röhejes a vergődésük, ami a történelemtudás hiányosságaiból fakad. Aki önerejéből legalább 4-esre érettségizett históriából, annak minimum illene tudnia, hogy ez a játék egy karizmatikus vezérfigura nélkül nem megy. Nem kell hogy szép legyen, az se hogy okos - gondoljunk csak Adolfra meg Vlagyimir Iljicsre - de az erő sugallata és a karmesteri képességek nyílvánvaló jelenléte alapkövetelmény egy olyan kossal szemben, akinek kolompot akarunk a nyakába tenni. Vezérkos nélkül pedig nincs csorda. Bokros lehet, hogy a legjobb miniszterelnök lenne, de nem vezérkos. Mesterházy se az - bár a leckét bemagolta, felelés közben teli a nadrágja és ez látszik is. 3 dioptria alatt mindenképpen. És bármilyen szimpatikus is lenne az LMP a kiábrándult, de azért a problémákat elsősorban nem baltával és lángszóróval megoldani kívánó polgároknak, a politika annyira sose lesz más, hogy arctalanul és karizma nélkül is vívni lehessen. Verhetik a fejüket a falba az LMP-sek, mert akárhány százalékot is érnek el, minimum a dupláját hozhatták volna egy jó menedzserrel. Vespa anyámat nem akarom még egyszer idézni, viszont úgy sejtem, sokan lesznek, akik majd fognak egy bizonyos gyurcsányi rigmust citálni - tudjátok, aminek az a vége, hogy "nem kicsit, nagyon".

Legközelebb tessék tanulni a történelmet, meg a vezetés-elméletet, vagy csak szimplán utánozni azt, aki jól csinálta.

Áve Pecunia!

A Tiberis bizony csak egy vacak kis lábmosóvíz ahhoz képest, hogy mekkora bazi folyót lehetne rekeszteni a portálokból, blogokból, választási programokból mostanság nyakunkba zúduló, a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos polémiákkal, eszmefuttatásokkal. "Ezen keljen át az a tetű Caesar, ne a Rubicon-on" - röhög időnként fejhangon Vespasia anyám is, újra és újra tanúbizonyságát adva ezzel annak, hogy mily mérhetelen mértékű szociális érzéketlenség halmozódik fel egy olyan személyben, kinek alanyi, családi jogon juttat a császári kincstár kiemelt nyugdíjat.

Ömlik ránk a közgazdász-duma helyettesítési rátáról, elöregedő társadalomról, TB-alap deficitről meg a jövőbeni annuitást lehetővé tévő bonyolult jelenérték-számításokról... közdazdászkáim, ebből a nép egy halvány lilát se fog érteni.

Először is azt magyarázzátok el nekik, hogy a jelenlegi rendszer kurvára igazságtalan, mert bárki bármit mond, senki aggot se az érdemei szerint jutalmazunk, csupán annak arányában, hogy épp mennyi sarcot tudunk még legombolni az adófizetés elől önszántukból elmenekülni képtelen lúzer fiaiktól. És persze ezt a komposztdombot bizony megváltoztatni most már nem lehet, mert akkor éhen döglene vagy 3 millió polgár, azt meg mégse érdemlik, és különben is kell a szavazatuk 4 évenként.

Másodszor pedig, hogy a jövőbeni nyugdíjak garanciája egy ilyen alapvetően mamának felosztó-fiának kirovó rendszerben pusztán attól függ, hogy lesz-e majd a jövőben elég utód, akiktől lenyúljuk beszedjük a mamának a csirke-farhátra valót. (És tekintsünk most el drága közdazdászkáim az "öngondoskodás" nemes eszméjétől, az ember születésétől fogva gyarló, a bánat se fog egy életen át arra gyúrni, hogy de jó lesz majd nekem, mikor a protézisemmel kergetem a járókeretes bigéket!).

Ennek alapján viszont inkább amiatt aggódjatok, hogy Pannónia provinciánkban a gyerekszám jelenleg kevesebb, mint 1,3 (azaz 100 nő élete során 130 gyereket szül) - na ebből számítsátok ki, kinek mennyi nyugdíj jut! Vespasia anyám kiemelt sarzsiját még persze levonjuk, azt azért kalkuláljátok be.

Egy császárnak rohadt sok ideje van, így azt is kiszámoltam, hogy pusztán a jelenlegi 10 milliós népesség fenttartásához ezt a születésszámot sürgősen 1,7-re kellene emelni, és még akkor is évi 25 ezres bevándorlószámra lesz szükségetek. Úgyhogy fiaim, a nyugdíjatok garanciája a lábatok közt található, szaporodjatok, ha békés öregkorra vágytok! A pannon nők bűbája amúgyis világszerte egyedülálló, ahogy ezt nálam tonnányival fajsúlyosabb kujonok is leszögezték már milliószor, kifogásnak tehát helye nincs, én szóltam időben.

Áve Pecunia!

"Kisebb összeggel is érdemes követni bankárainkat!" - javasolja a pénzszerzés iránt érdeklődő polgártársaknak a Haszon c. magazin, amely pénzes ötletekkel igyekszik segíteni bennünket és ezért hónapról-hónapra leközli a kiválasztott, jónevűnek mondott befektetési alapkezők sztárbrókereinek aktuális, bennfentes tippjeit. "Egy nagy frászt!" - válaszolja erre öreganyám, és most a digitális nyomdafesték komfortzónájának tiszteletben tartása végett nem is 100%-osan szöveghűen idézem szavait, igaz az inkriminált szó eleje és vége stimmel.

Öreganyám, Vespasia Polla sosem volt császárné, ezért szabados szájstílusa miatt elnézést kell kérjek, ám mondanivalójának igazságtartalmán el kell gondolkozzak, ha ránézek arra a chart-ra, amely kimutatja, hogy mennyit is lehetett profitálni a bankárok tippjein.

Aki volt olyan szerencsétlen, hogy épp Hamarius Mártonius, a Pioneer Alapkezelő szépreményű menedzserének sugallatait követte, az az elmúlt egy év alatt kemény 1,9%-os hasznot érhetett el, de még a 6 bróker között a legjobb eredményt felmutatni képes Orbánius Gáborus (Aegon Rt.) tippjeivel sem jutottunk volna 22%-os profitnál többre, ami mondjuk alaphelyzetben nem is hangzana rosszul, de mindezt egy olyan 12 hónap alatt, amikor az orosz részvényindexeken akár 200%-os hasznot is el lehetett érni?? Amikor például a kínai, az indiai, a brazil és a török tőzsdeindexek 80-90%-kal nőttek?? Az olajról, cukorról, kakaóról, rézről, stb nem is beszélve??

Öreganyám nem sztárbróker és nem is ért a pénzhez (a pénzügyi machinációknak csupán a kiadási, költési részét űzi mesterszinten), és jellemző rá, hogy egyetlen megtakarítása a hiperkonzervatív és ultra-kockázatkerülő befektetőknek javasolt OTP Optima kötvényalapja... de még az is 28%-os hozamot ért el az elmúlt 12 hónapban!

Miféle reklám, miféle PR ez a tippeket adó alapkezelők részére?? (Soroljam őket? A már említetteken kívül a Raiffesen, a Generali, a Brokart és a K&H vezető menedzserei, elemzői vesznek részt a "játékban".) Öreganyám sajnos hajlamos a demagóg populizmus eszméivel átitatódni és ebbéli felindulásaiban arzénos malacsülttel és a Tiberis partjain egyébként meglehetős hiánycikknek számító guillotine-nal álmodozni ("Mama, még 1700 év mire feltalálják azt a sz..rt!") és persze egy megfontolt császár egy megfontolt demokráciában nem hányja kardélre béna alattvalóit, de azért annak még júdeai helytartó koromban sem örültem volna, ha pénzügyminiszterem 1,9%-os haszonnal akar villogni nekem, mialatt az a kibírhatatlan, hájas trákiai kollégám épp degeszre keresi magát OTP-részvényein.

A Haszon magazin meg legalább ne csinálna úgy, mint ahogy a vodka-fermentálásról frissen érkezett Hruscsov üvöltözött a Szaknévsor reklámban (Lemarad, aki kimarad!!).

Ah...Vae, puto deus fio! Legyetek jók, és hívjátok Vespasia anyámat, ha brókereket akartok szidalmazni!

Áve pecunia!

Pénzt keresni (szerezni) sokféleképpen lehet, de a legkönnyebb és legegyszerűbb módja ennek, ha legalább vigyázunk arra, amit már egyszer fáradságos verítékkel a házikincstárunkba belapátoltunk.

Éppen ezért örömteli hír számomra, hogy a jelentések szerint az elmúlt évben 232 ezerrel csökkent a hitelkártyák száma országunkban! A hitelkártya ugyanis, drága feleim, semmi másra nem jó, mint hogy a bankok lenyúlják pénzeteket. Ebbéli törekvésükben persze sikeresen építenek gőgösségünkre, irigységünkre, félelmeinkre, de legfőképpen feledékenységünkre.

Az ajánlat egyszerű és hízelgő: kapunk egy szép hitelkeretet egy szép csillogó kártya formájában, mert olyan "értékes" ügyfelek vagyunk bankunk számára. Ezt a keretet persze felhasználni se muszáj, állhat biztonsági tartalékként is,  de ha akarjuk (és  mindig határidőre rendesen visszaperkáljuk) ingyen használhatjuk a bank pénzét, és még villoghatunk is polgártársaink előtt.  Dagadhat is a keblünk - ez a gőgösség játszmája.

Drága feleim, ha banktól ajánlatot kaptok, jótékonyságra sose gondoljatok! Nézzük meg tehát mi lehet ebben a nagylelkű ajánlatban az üzlet a másik félnek:

1. Alapeset, és minden hitelkártya kibocsájtó leginkább erre hajt: a 45 napos határidő előtt az ügyfél elfelejti vagy nem is tudja nullára kiegyenlíteni számláját. És innen fog beindulni igazán az ördög motollája: a 40% körüli kamat ugyanis visszamenőleg fog ketyegni a teljes összegre, amit abban a hónapban felhasználtunk. Ha tehát az adott periódusban vásároltunk 100.054 Ft-ért, de a határidőig csak 100.000 Ft-ot csengetünk be nekik, akkor a teljes 100.054 Ft-ra számolják fel a kamatot. Ráadásul nemcsak kamatot fogunk fizetni, hanem egyéb büntető díjakat, kezelési költséget, stb... és innentől fogva drága feleim, bizton állíthatom, szinte sosem fogjátok tudni, hogy az adott pillanatban éppen mennyivel is tartoztok a "jóságos" bankotoknak. A havi értesítőket persze fogjátok kapni, de mire felbontjátok, az már fillérre úgysem fog stimmelni.... ördögi spirálba kerültetek.

2. Eset, a hatványozott baromság: az ügyfél véletlenül vagy tudatlanul készpénzt vesz fel hitelkártyájával egy ATM-nél. Figyelem, sokan megszívják: a postán való "csekkbefizetés" is készpénzfelvételnek számít, ha kártyáról történik. Ilyenkor a kamatszámítás azonnal megindul, és újra pörögni kezd a pénzcsapoló spirál.

3. Eset: az ügyfél óvatos, és csak biztonsági tartalékként igényelte a hitelkártyát, biztos, ami biztos alapon. Tedd a kezed a szívedre kedves Olvasó, egy teljes évig nem használsz egy kártyát és utána akkurátusan napra pontosan fogod tudni, mikor van annak évfordulója, amikor is az éves kártyadíjat kell befizetni? Mert ugye mondanom sem kell már, hogy mi történik, ha csak egyetlen napot is késel az éves díj befizetésével... Ami egyébként szépen szóródik egy 3 - 15 ezer forintos sávban és a banknak akár menet közben is jogában áll ezt módosítani.

Biztonsági tartalékként egyébként sem okos dolog hitelkártyát tartani, mert ha tételezzük fel kirúgnak az állásodból, a legnagyobb hülyeség lenne 40%-os kamatú hitelből élned.

Ha elfogadtok egy jó tanácsot egy aggastyán császártól, maradjatok meg a jól bevált mezei bankkártyáknál (angolul: debit card), ezekkel ingyen tudtok fizetni (néhány banknál még készpénzt is felvenni) és ugyan senki sem nyújtózhat velük tovább a takarójánál, de legalább nem is adtok könnyelmű lehetőséget a bankoknak a pénzszívásra.

Legyetek jók, és gazdagodjatok!

Áve Pecunia!

Egy klasszikus történettel kell kezdenem, mert erről fog szólni ez a blog:

Valahol Indiában, egy őserdei kisfaluban egy nap feltűnt egy férfi, aki azt mondta a falusiaknak, hogy majmokat venne darabonként 10 dollárért.

Mivel sok volt a majom a környéken, a férfi ezerszám vásárolta fel a majmokat a falusiaktól, darabonként 10 dollárért. Hamarosan a majmok kezdtek a környékről elfogyni, ekkor a férfi kihirdette, hogy attól kezdve 20 dollárt fizet a majmok darabjáért.

Az ajánlat új lendületet adott a falusiaknak, akik még nagyobb területről fogdosták össze a majmokat. Kis idő múlva azonban ismét kezdett akadozni az ellátás, a majmok ára már darabonként 30 dollárra emelkedett, de a majmok száma annyira megcsappant, hogy már egyet találni is igen nehézzé vált!

Ekkor a férfi kihirdette, hogy hajlandó 100 dollárt fizetni a majmok darabjáért, de üzleti ügyben vissza kell térnie a városba és távolléte alatt a helyettese vásárol majmokat a nevében.

A helyettes másnap így szólt a falusiakhoz: “Nézzétek abban a nagy ketrecben a sok majmot, amit a főnököm ezidáig összegyűjtött! Eladom nektek őket darabonként 50 dollárért, és amikor visszatér a nagyvárosból, újra eladhatjátok neki őket darabonként 100 dollárért.” A falusiak összegyűjtötték minden pénzüket (volt, aki még hitelt is vett fel) és megvették az összes majmot a helyettestől.

Ezután sem a férfit, sem a helyettesét nem látták soha többé a faluban, csak a majmok szaladgáltak mindenhol.

Ez a történet a Wall Streeten kötelező olvasmány.